Amennyiben nem tudja megjeleniteni az oldalt, kattintson ide:
Brandtrend hírlevél
 
oA marketing szakma hírei első kézből.
V.évf./29. szám
2008.07.30.
Kiemelt kommunikációs partnerünk:

Tisztelt !

A BrandTrend vendége:

o Dr.Vass László, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektor

Mai témánk:
"A verseny borzasztóan éleződik és nagyon sokféle eszközzel, esetenként nagyon kellemetlen eszközökkel, hogyha az intézmények különböző viszonyait vizsgáljuk. Ennek az oka alapvetően egy demográfiai hullám. Ez azt jelenti, hogy a magyar felsőoktatás képzési kapacitásainak - most kicsit erősen fogalmazok - az egynegyede feleslegessé válik ennek a hullámnak az alján, és ez nem fog vissza menni később sem. A diákért folytatott harc az egyúttal az erőforrásokért folytatott harcot is jelenti. Tehát érezzük azt, hogy egyre jobban élethalál harc, és vannak az intézmények, akiket mondjuk elkényelmesített az, az elmúlt időszakban, hogy egy biztos keret volt, ami nagyjából feltöltődött, azok elfelejtettek brandet építeni, elfelejtettek marketing és kommunikációs eszközöket alkalmazni, elfelejtettek stratégiákat gyártani a saját túlélésükre."

Kiemelt együttműködő partnerek:

Együttműködő partnerek:

 

BrandTrend Aktuális:

Stabil pénzügyi teljesítmény

A Pannon közzétette 2008 második pénzügyi negyedévére vonatkozó eredményeit. A vállalat tovább növelte ügyfelei számát és fontos területeken javította hatékonyságát, ami az üzemi eredmény és az EBITDA egészséges ütemű növekedéséhez vezetett. Az előfizetések száma 13 ezerrel emelkedett a negyedév[...]

tovább a cikk olvasására>>


Még vannak üres helyek

2008. július 24-én derültek ki a felsőoktatási felvételi ponthatárok. A jelentkezők több mint 80 százaléka bejutott valamely egyetemre, főiskolára. A ponthatárokkal egy időben az is eldőlt, hogy hol van még üresedés, mely felsőoktatási intézményeket és milyen szakokat lehet választani a pótfelvételi[...]

tovább a cikk olvasására>>


A GVH-t is megtévesztette

Nem kellően alátámasztott állításokat tartalmazó hirdetéseket tett közzé a Medinose allergia ellenes készülékkel kapcsolatban a Pannon Medisana Kft. Emiatt a vállalkozás immár másodszor kapott bírságot a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH). A versenyfelügyeleti bírság mellett a GVH ezúttal eljárási[...]

tovább a cikk olvasására>>


Másfél millió szélessáv

2008. június végére hazánkban mintegy másfél millióan rendelkeztek vezetékes szélessávú internet-előfizetéssel. A bővülés 2008 első félévében 9, az elmúlt tizenkét hónap alatt pedig 26,8 százalékos volt, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Az NHH gyorsjelentése az egykori[...]

tovább a cikk olvasására>>


Koncentrálódási kényszer

Kutatás Miközben a tej világpiacán a kilátások továbbra is kedvezőek, növekszik a termelés, a felhasználás és a világpiaci forgalom is, az EU tejszektorának növekedése korlátozott, hiszen az szinte teljes mértékben a belső piac bővülésétől függ - áll a GfK Hungária és az Agrár Európa Kft. közös, a[...]

tovább a cikk olvasására>>


''Hány kilométer egy étkezés?''

Magyarországon kisebb intenzitással, de régóta szó van arról, hogy miért nincs "divatja" a magyar ételek fogyasztásának. Politikai töltetet ez azonban csak csütörtökön kapott, amikor Herényi Károly és Pettkó András sajtótájékoztatót tartott "Hány kilométer egy étkezés?" címmel. A cseh[...]

tovább a cikk olvasására>>


A pályázatokat az Antenna Hungária Zrt. nyerte

Az Országgyűlés illetékes bizottsága pénteki ülésén jóváhagyta a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) döntését, mely szerint a digitális átállás során az országos földfelszíni televíziós és a rádiós műsorszóró-hálózatok üzemeltetésére kiírt pályázatot az Antenna Hungária Zrt. nyerte meg, jelentette be a[...]

tovább a cikk olvasására>>


E-Shopping Report

Kutatás A netezők a jövőben szívesen vásárolnának illatszereket a világhálón, ugyanakkor az online kereskedelem bővülését már nem a biztonsági kockázatok, hanem az online boltok korlátai vetik vissza - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a HVG Press közös kutatásából. Az idén első[...]

tovább a cikk olvasására>>


Egyedülálló címlappal

A Playboy augusztusban egyedi, különleges címlappal jelenik meg. A magazin magyar történetében először fordul elő, hogy a címlapon nem szerepel arc, helyette egy "szuperközeli" felvétel egy playmate igézô idomairól. Az Olimpiát is köszöntő címlapon a playmate éppen a magyar mezt húzza le[...]

tovább a cikk olvasására>>


A Groupama Tunéziában

A tunéziai kormány bejelentette, hogy a STAR (Société Tunisienne d'Assurances et de Réassurances) tőkeemelésére kiírt pályázat győzteseként - az előzetes döntés alapján - a francia Groupamát választotta ki. A várhatóan 2008. harmadik negyedévében lezáruló tranzakció keretében a párizsi központú[...]

tovább a cikk olvasására>>


Megvannak a ponthatárok

Közzétették az idei felvételi ponthatárokat. Idén számították először 400 80 pontos rendszerben a felvételizők pontjait. A legtöbb pontot - 475-öt - a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára (alapképzés, nappali tagozat) kellett elérni. Akik a jelentkezési lapjukon hozzájárultak,[...]

tovább a cikk olvasására>>


Nem egyetem a magánegyetem

Megtévesztette a fogyasztókat a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az intézmény neve, továbbá az általa használt dokumentumok egyes megjelölései ugyanis azt sugallták, hogy felsőoktatási intézményről van szó, holott az[...]

tovább a cikk olvasására>>


SocialBranding:

Az e-hulladék és energiapazarlás ellen

Az MDF a közelmúltban levelet írt Viviane Reding EU-biztosnak azt kérve, hogy támogassa a mobiltöltők egységesesítéséről szóló javaslatot, elősegítve az elektronikai ipar környezetkárosító hulladékainak kezelését. Az e-hulladék problémája mellett a használatban lévő készülékek[...]

tovább a cikk olvasására>>


BrandCare:

Nézettségi adatok - 30.hét


1.BARÁTOK KÖZT RTL KLUB 1 875 545
2.A SZÉF RTL KLUB 1 707 929
3.FÓKUSZ RTL KLUB 1 545 753
4.TAXI 2.RTL KLUB 1 401 377
5.BEVERLY HILLS-I.. 2. TV2 1 281 554
6.HAL A TORTÁN TV2 1 262 151
7.MIAMI HELY.. RTL KLUB 1 168 458
8.HIRADÓ RTL KLUB 1 139 808
9.AKTÍV TV2 1 130 437
10.NAPLÓ TV2 1 118 322
(Total 4 N= 9 385 835 Source: AGB Nielsen Media Research)

tovább a cikk olvasására>>


Danubius:

Véget ért a roadshow

Véget ért a magyar rádiózás történetében egyedülálló, 80 állomásos roadshow, a CélbaLovász. A Danubius Csili népszerű műsorvezetője Lovász László szinte az egész országot bejárva, 4 héten keresztül és több mint 80 ezer kilométert tett és 80 helyszínről jelentkezett be élőben.

tovább a cikk olvasására>>


Coke TV:

MTV Icon - Tankcsapda

Augusztus másodikán kerül megrendezésre a Coke Club-ban a harmadik, és egyben utolsó MTV Icon koncert. Ezúttal a Tankcsapda dalai lesznek terítéken egész este, Lukács Laciék pedig páholyból rázhatják a fejüket arra, ahogy 12 remek előadó saját értelmezésében adja elő azokat. Természetesen ez a[...]

tovább a cikk olvasására>>


Teltházas Coke Club

A teltházas Coke Club-ban a legnagyobb tisztelettel fogott kezet egymással a magyar könnyűzene múltja, jelene és jövője. Emelkedett hangulat és kiváló zenei színvonal jellemezte a szombat esti MTV Icon koncertet a Coke Club-ban. A magyar könnyűzene kiválóságai ezúttal az LGT bő három évtizedes[...]
http://www.brandtrend.hu/index.php?func=hir&id=1440

tovább a cikk olvasására>>


Még több információ: www.BrandTrend.hu


  Ajánló:
CEEMS '08 Budapest, Hungary 1-3 October 2008
The 2nd Annual Central and Eastern European Marketing Summit
CEEMS is bringing together top marketing executives of the CEE region for the second consecutive year. The summit will tackle both the strategic and operational challenges marketers face in today's rapidly changing business environment to increase bottom line profit while delivering their brand promise. The exquisite international speaker panel will address the most pressing challenges in strategic marketing, branding, innovation, direct marketing, customer loyalty and engagement.



Comforce
Telemarketing szolgáltatások minőségi, tapasztalt munkaerővel! Fokozza cége teljesítményét korszerű kiszervezett Call Center szolgáltatásokkal szolgáltatásokkal, járjon egy lépéssel versenytársai előtt az értékesítés, a marketing, vagy az ügyfélmenedzsment hatékonyságát növelve!


Üzleti ebéd

A BrandTrend Kommunikáció üzleti ebédeit a fapadosetterem.hu szervezi, a Veranda Grill&Wine étterembe.
Tel: 886 36 36


Műsorunkat a megszokott helyen és időben, azaz szerdán 16 órakor és vasárnap 11.30-kor a Gazdasági Rádióban (FM 105.9) hallgathatja meg, illetve az interneten keresztül:www.brandtrend.hu
Lemaradt valamelyik márkáról? Látogasson el a www.brandtrend.hu-ra és meghallgathatja.

Üdvözlettel:
Kőszegi András
BrandTrend
koszegi.andras@brandtrend.hu

 
2004-2008 Minden jog fenntartva. Copyright : BrandTrend Kommunikáció - Kőszegi András
 

*Ezt a levelet a BrandTrend.hu, üzemeltetője küldte Önnek, a Hírlevélgyár.hu online direct-marketing rendszerén keresztül. A Hírlevélgyár.hu garantálja, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényben és a Kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és e-mail adatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvényben foglalt valamennyi kötelezettségnek eleget tesz. - 1992. évi LXIII. törvény - a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról (a továbbiakban Avtv., adatvédelmi törvény);
- 2001. évi CVIII. törvény - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szól, melyeket a Hírlevélgyár.hu maradéktalanul betart.

Nyilvántartási azonosítónk: 01640-0001

Amennyiben nem kíván több hasonló tartalmú levelet kapni, itt mondhatja le.
Leiratkozas: leiratkozas_brandfocus@hirlevelgyar.hu